Az anyagszállítási feladatokat a szervezetben elsősorban a vérkeringés látja el. Az ember keringési rendszere a szívből, a szívből kifelé vezető artériákból, a szív felé vezető vénákból, valamint a nagy ereket összekötő kapillárisokból áll. A keringési rendszerben áramló testfolyadék állandó mozgásban van, ezt az áramlást a szív hozza létre. Összehúzódásával a vért mozgásba hozza, és az áramlást billentyűi segítségével egyirányúvá teszi.

„Utazzunk” vissza egy kicsit az alapokhoz weblapunk történetében. Érdemes újból elolvasni azokat a cikkeket (lásd később), amelyek érdekes és fontos információkat közvetítenek az sportélettannal kapcsolatban, annyit amennyit egy edzőnek minimum ismernie kell.

A szív működéséről, a vér szerepéről, a szív elektromos jeleit mérő Polar rendszerről, az EKG alapú szív stressz-mérésről már több cikkben írtunk.

Lépjünk tovább az ismeretek mezején!

Köztudott, hogy a keringési rendszer központja a szív.
Falát nagyrészt szívizomszövet építi fel. Kívülről szívburok, belülről szívbelhártya burkolja.
A szív táplálását a szívből kilépő érből, az aortából eredő két koszorúér látja el. Hajszálereikkel behálózzák a szívizomszövetet, amelynek jó vérellátásra van szüksége az állandó erőkifejtéshez. A vénás vért a szív visszerei szállítják - vissza. A vér útját a vérkörök mutatják meg.

Az összehúzódások és elernyedések nem egy időben terjednek ki az egész szívre, hanem a két pitvar, majd a két kamra egymást váltva végzi ezt a mozgást. A szív összehúzódásait önálló ingerképző rendszere hozza létre, mely módosult szívizomrostokból áll. Ennek elsődleges központja a jobb pitvar falában lévő sinuscsomó. Ha a szívben az inger elég erős ahhoz, hogy összehúzódást váltson ki, akkor az összehúzódás a pitvarok, illetve a kamrák minden rostjára ráterjed. A szívizomzat ingerelt része tehát vagy ernyedt állapotban van, vagy teljes tömegében összehúzódik.

Még a XIX. század végén, 1899-ben írták le tudományos közleményben először, hogy a szív működése javítható állóképességi edzéssel. A szervek, így az izomzat ellátása tápanyaggal és az anyagcseretermékek elszállítása onnan nyugalomban is a szív és vérkeringés feladata, még inkább érvényes ez fizikai aktivitás közben, amikor megnövekszik az oxigén és tápanyag iránti igény, elsősorban az izomzat részéről. Ennek kielégítésére megváltozik a keringő vérmennyiség eloszlása is, az egyéb szervek kevesebb vért kapnak, hogy a többletet a dolgozó izmok kapják meg.

Születés után kialakul a vérkörök.
Nagy vérkör: bal kamra, aorta, artériás rendszer, hajszálerek, vénás rendszer, jobb pitvar, vagyis a szív és a szervezet minden szerve és sejtje között teremt kapcsolatot.
Kisvérkör: jobb kamra, tüdő-verőér, tüdő, tüdő-gyűjtőerek, bal pitvar, vagyis a szív és a tüdő között teremt kapcsolatot. A kis vérkörben az oxigénszegény vér oxigénnel dúsul!
E két vérkör együttesen alkotja a vérkeringést.

Az oxigén mennyisége - amelyik a tüdőből eljut az izmokhoz - függ a szív teljesítményétől.
A szív működése közben összehúzódik (systole) és elernyed (diastole).
Az egy összehúzódás által kilökött vérmennyiséget nevezzük verőtérfogatnak.
Ha a verőtérfogatot szorozzuk az egy perc alatti szívösszehúzódások számával (ezt nevezzük szívfrekvenciának) - ez egészséges emberben megegyezik a pulzusszámmal - akkor kapjuk meg az ún. perctérfogatot (ez nyugalomban 4,5-6,5 l).

A perctérfogat mellett a másik tényező, amelyik az oxigén felhasználást meghatározza, hogy mennyi oxigént képes a vérből kivonni a működő izom vagy egyéb szerv.

A szív teljesítményét a perctérfogat határolja be, az állóképességi teljesítőképesség pedig egy adott időegység alatt felvett oxigén mennyiségének a függvénye. Fokozatosan emelkedő intenzitású dinamikus terheléssel párhuzamosan nő a verőtérfogat, amíg a szív el nem éri a 130-150/perces szívfrekvenciát. Ezt követően a szívfrekvencia tovább nőhet a terhelés folytatása esetén, serdülőkorban elérheti 205-220/perc értéket is, azonban a verőtérfogat a frekvencia növekedésével már nem nő párhuzamosan.

Edzés hatására a szív alkalmazkodik a fokozott igényekhez, nő a szívizom összehúzódó képessége, a szív bal kamrája több vért képes befogadni, mindennek következményeként megnő a verőtérfogat! A sportolás közbeni magas pulzusszám és a megnőtt verőtérfogat eredményezi, hogy ilyenkor a perctérfogat is jelentősen megnő, a nyugalmi átlag 6,5 l-ről akár 21 l/perc fölé is. Rendszeres edzés hatása abban is megmutatkozik, hogy fokozatosan megnő a szív tömege, ami a szívizom megnövekedésében nyilvánul meg. Ezt nevezik hipertrófiának, ami egészséges alkalmazkodási jelenség, szemben a beteg szívizom esetében is létező hipertrófiával, ami azonban ettől szerkezetileg eltérő.

Élettani szempontból megkülönböztetünk szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszert, illetve ezek hatását.
A szimpatikus idegrendszer azokat a funkciókat serkenti, amelyek valamilyen „készenléti", vagy „vész" helyzet esetén szükségesek, ezzel szemben a paraszimpatikus idegrendszer inkább fékezi ezt a „mozgósítást", serkenti a regenerációs folyamatokat.

Az edzett szív működésének lényege, hogy nyugalomban fokozottabban érvényesül a paraszimpatikus hatás, viszont terheléskor az edzetlenekhez képest fokozottabban hatnak a szimpatikus tényezők. Ennek eredménye a sportolók lassabb nyugalmi pulzusa - ez az edzéshatás már fiatal korban is érvényesül -, a jobb oxigén-kihasználás. Terheléskor az edzett szív magas szívfrekvencia mellett is tudja növelni a verőtérfogatot - szemben az edzetlenekkel - s ezáltal a perctérfogatot is.

A vérnyomásérték maximuma általában (még egy élvonalbeli játékos esetében is) 220/Hgmm, annál semmi esetre sem több.
Az első, ún. szisztolés vérnyomásérték megmutatja, hogy a szívösszehúzódás pillanatában, amikor a szív kipumpálja a vért, mekkora a periférián (vagyis a szíven kívüli erekben) mért nyomás. Mivel testmozgás közben a szív nagy erővel és szaporábban húzódik össze, az erekben mért nyomás emelkedik.
A diasztolés, vagy második vérnyomásértéket az erekben mért nyomást mutatja meg, amikor a szív telődik vérrel. Tehát ekkor a legkisebb a nyomás a perifériás erekben. Ez terhelés során csökken.

Az edzéshez a szív-érrendszer alkalmazkodással válaszol.
Terhelés során a szív nagyobb erővel húzódik össze, ezáltal egyszerre több vért tud a vérpályába továbbítani. Mindez azt jelenti, hogy a nyugalmi pulzusszám lassul, vagyis a szívnek kevesebbszer kell dobbannia ahhoz, hogy ugyanannyi friss, oxigéndús vért küldjön a szervekhez, szövetekhez. Ez a folyamat különösen az ún. állóképességi edzésprogram hatására alakul ki.

Ilyenkor nemcsak a szervek oxigénellátása, hanem a szív oxigénellátása is javul, mivel a rendszeres mozgás hatására aprócska hajszálerek nyílnak ki és továbbítják a friss vért a szívizom különböző területeihez. A nyugalmi pulzusszám is csökken, amely részben az ún. paraszimpatikus tónusfokozódásnak köszönhető.

Hogyan változik a vérnyomás?
Terhelés hatására először a szív-érrendszer alkalmazkodik, nyugalmi pulzusszám csökkenés, vérnyomáshanyatlás alakul ki.
A szív munkája, pumpafunkciója javul, több vért tud egy összehúzódással a keringésbe küldeni. Ugyanakkor a szív vérellátása is nő, mivel újabb és újabb mikrokapillárisok nyílnak meg a szívizomzaton belül, így a friss oxigéndús vér hatékonyabban tudja elérni a szív minden egyes sejtjét.

Az edzett és edzetlen szív teljesítménye közötti különbséget terheléses viszonyok között szemléltetik az alábbi adatok:

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés